Egy estébe nyúló utazás után a sötétben szálltunk le az országút egy kivilágítatlan utcasarkán, de tudtuk, hogy jó helyen járunk, mert hamarosan feltünedeztek jobbra-balra az üdülőhelyek. Igyekeztünk egy megengedhetőbb árút kifogni, szerencsére nem messze a látogatásunk céljától, a sepiloki orángután rezervátumtól.

Ma már csak Borneón és Szumátrán látható orangután a természetes környezetében. Sajnos Borneón nagyon sok minden a kihalás szélére került, amióta az olajkitermelés és az pálmaolaj termesztés megindult. Malájul és indonézül az orang embert, a hutan erdőt jelent. Az első orangutánokról szóló feljegyzés szerint, a malájok azt állították erről a majomról, hogy beszélni is tud, csak nem akar, mert akkor dolgoznia kéne.

    Pihentető póz

A rezervátumban nevelkedő orangutánok többnyire csecsemőkorukban kerülnek oda, ha árván maradtak, vagy ha háziállatként nem megfelelő körülmények közt tartották őket. Ahogy az idő múlik, mindent ugyanúgy meg kell tanulniuk az embergondozójuktól, mint a természetesen nevelkedőknek az anyjuktól. Kezdve a csimpaszkodástól és mászástól egész az élelemkeresésig. A cél az, hogy önálló egyedekké váljanak, akiket a megfelelő időben visszaengednek természetes életterükbe, az erdő lombkoronájába. Ez tíz éves korukban válik először lehetővé. A rezervátum fenntartásához az anyagiak egy részét a nyilvános etetésekből szedi be, ami egy kicsit ellentmond a koncepciónak. Az elgondolás persze az, hogy etetésre csak azok az orángutánok fognak megjelenni, akik aznap nem találtak elegendő táplálékot.

Így vagy úgy, mi mindenesetre egy nap mindkét etetésre elnéztünk és ebből a délutáni volt sokkal eseménydúsabb. Több nőstény érkezett az etetőstégre, közülük egy anya és kölyke egész sokáig maradt. Minden anyai gondoskodásnak mintája lehetne, ahogy a kölykét megetette és játszott vele. A nézősereget pedig végképp levette a lábáról, amikor az etetőstégről a gyümölcsöket hozó gondozó el akart volna menni, de az orangután mama belekapaszkodott a karjába és hosszú percekig nem eresztette el.

Körülbelül egy óra után a park alkalmazottjai kitessékelik a nézőket a kijáraton, függetlenül, hogy elmentek-e a majmok. Mi még sokáig tébláboltunk a kapun kívül, és ahogy oszlott az embersereg, egyszer csak elkezdtek zúgni a lombok, mintha szél rázná őket, majd megjelent három orangután a kerítés menti bambuszerdő tetején, eljöttek búcsút inteni, aztán mentek fészket építeni éjszakára.

Másnap korán reggel kereket oldottunk, hogy most más fajta majmokat is megismerhessünk. A nagyorrú majom az egész Földön csak Borneón található meg, az áthatolhatatlan mocsári erdők mélyén. Élettere az ember számára annyira élhetetlen, hogy csak a közelmúltban vált veszélyeztetett fajjá. A hímek különleges külseje miatt elég sok becenevet kapott, amik aztán a tudományos nyelvben is helyet kaptak. Ha a google-ba a faszorrú majom nevet beütöttük a keresőbe, akkor az első találat a wikipédia angol nyelvű megfelelő oldala volt. De a malájok sem kímélték a gyarmatosítóikat, mert a majmot hollandusnak vagy holland majomnak keresztelték, tekintettel a hosszú orrára és sörhasára. A nőstényeknek már jóval fitosabb pisze orruk van.

    Kérek engedélyt meghunyászkodni!

Sokkal szociálisabb az életük, mint az orangutánoknak, kezdve azzal, hogy háremben élnek, amihez gyakran gyengébb, fiatal hímek is csatlakoznak. A vezérhím élete az eleségkeresésen túl a közösülésről szól, amin keresztül tartja meg a rangsorbeli pozícióját. A gyengébb hímek is szívesen kihasználnának minden adandó alkalmat, ezért a vezérhímnek állandóan résen kell lennie.

    Ez már maga a szerelem!

A nagyorrú majmok számára szintén van egy rezervátumnak nevezett terület, ahol sok turista fordul meg. Az elnevezés azonban hagy némi kivetnivalót, mert tulajdonképpen pusztán arról van szó, hogy kitesznek számukra eledelt bizonyos időpontokban, amire az állatok már kellőképpen be vannak idomítva és elegendő számban jelennek meg.

Láttunk egy nagyon profi természetfilmet arról, amelyben boldogan éltek ezek a majmok, mígnem egy szárazság megtizedelte az állományt és a főhősmajmunk, akinek az életét követjük a filmen farmokról kényszerült élelmet lopni, amiért persze majdnem lelőtték. Végül jobb idők jöttek és családot is alapított, mert alfahím lett egy csapatban. Ugyanis megmutatta a többieknek, hogyan lehet az emeleti ablakon keresztül minden fajta ínyencséghez jutni, de leginkább vízhez, így ennél szebb happyend nem is lehetne főhősünk számára. A rezervátum gazdái ezzel a filmmel próbálják igazolni, hogy milyen hasznos, hogy ők mindig etetnek. Más olvasatban viszont annyira visszaszorították az élőhelyeket a pálmaolaj termesztő farmerek, hogy már nem biztos, hogy a terület el tudja tartani az adott populációt. A majomközpont felé vezető úton fél órát kanyarogtunk az olajpálmák közötti földutakon kisbuszunkkal, de erdőt és mocsarat csak az etetőhely környékén láttunk. Az etetésen és a turisták fogadásához szükséges dolgokon kívül semmi mást nem csinálnak, ehhez képest az ára duplája az orangután menhelyének.

    Kukucs! Mi mozog a mocsárban?

Mivel a rezervátumnak két helyen is van etetőstégje, meglepő, hogy az emberek csak az egyikre járnak, viszont nekünk pont emiatt sikerült valószínűleg a lehető legközelebb kerülnünk ezekhez az állatokhoz és a lakmározás mellett néhány sivalkodós csetepatét is megélni.

    Kötött fogású birkózás

Sandakan közelében fekvő Sukau büszkélkedik azzal a lehetőséggel, hogy a folyó torkolatában megmaradt vadonban „vad”orangutánt és borneói elefántot lehet látni. Ez alatt pusztán annyit értenek, hogy egy csónakban ringatózva lehetőség adódhat ezeknek az állatoknak a megpillantására, amint lemennek a folyóra inni. Elefántot leginkább sajnos csak prospektusban lehet látni, de ott mindegyikben, mert az év csupán néhány napján vonulnak el a terület mellett. Mi két ízben béreltünk hajót, de egyik hírességet sem láttuk, viszont volt varánusz, makákó, nagyorrú majom és több más majomfaj is, és persze madár, amik tovaröpültek a motoros csónak közeledtére.

    Hornbill (orrszarvúmadár)

Sukauban egy nagyon egyszerű szálláson laktunk, de a háziak kedvesek és segítőkészek voltak a lehetőségeikhez mérten. A megérkezésünkkor, a regisztráció során az a meglepetés ért minket, hogy pont a nevünk feletti sorban egy magyar név volt bejegyezve, ráadásul ugyanarra a napra írta be magát, tehát gyors és sikeres keresésbe kezdtünk a kevés vendég között. Mint később kiderült, egy utazási iroda ügynökeként jött Malajziába, hogy megismerje a területet és ismeretségeket kössön a leendő üzlet számára. Az elkövetkező napon rengeteget beszélgettünk, de sajnos ellentétes irányban kellett az utunkat folytatni.

A folyóhoz menet a taxisofőrünk nagyon meggyőzően magyarázta, hogy a maláj kormány kiszámolta, hogy több pénz jön be a túrizmusból, mint az olajpálmákból és ezért ma már szeretnék visszaerdősíteni a területeket. A folyóhoz ez a gyakorlat mintha még nem ért volna el, itt ugyanis még mindig az erdő fogyásáról panaszkodtak.

A tematika kedvéért inkább itt említjük meg, hogy majdnem egy héttel később meglátogattunk egyet a sok borneói barlang közül, ahol fecskefészkeket gyűjtenek. Szerencsére nem kellett egy méter vastag guanó és rovarrétegen végigtaposni, mert pallókkal már ki volt építve a barlang, de azért annyira nem volt úri a helyzet, hogy világítás vagy állandó állványzat lett volna. Igazából épp emiatt elképesztő ez a munka, hogy a malájok vakmerő bátorsággal másznak 20-30 méter magasságban a barlang falán a rozoga bambusz állványaik segítségével.

Hogy mire jó a fecskefészek? Ez is egyike azon dolgoknak, amiért a kínaiak puszta sznobizmusból hihetetlen pénzt fizetnek és ezért a szegényebb országok semmilyen áldozatot nem sajnálnak. A fecskefészekből ugyanis ínyenc leves készül, hihetetlen árért. Minél nagyobb a fészek fecskenyál tartalma, annál többet ér, van olyan is, ami teljes egészében csak nyálból áll. A fészket vízzel keverve egy zselé halmazállapotú anyagot kapunk. A malájok azzal védekeznek, hogy ők csak olyan fészket szednek le a falról, amiből a fiókák már kirepültek, de sajnos ez nem így van. Amikor mi ott jártunk, rengeteg helyről lehetett csipogást hallani a talaj felől, sőt az önjelölt vezetőnk is többször megpróbált fiókát a kezünkbe erőltetni, amit előbb a földről szedett fel.

    Szezonális éjjeliőr szállás a barlangban.

De kitalálták már ennek az iparosított változatát is, hogy a hongkongi igényeket kielégítsék. Főleg Borneón, és elszórva más indonéz és maláj területen is lehet olyan épületeket látni, amik több szintesek, de egy bejáraton kívül csak apró lőrésszerű nyílások vannak rajta. Legfőbb ismertetőjegyük, hogy hangszórókból üvölt a fecskecsipogás, amivel a madarakat odavonzzák. Ezek amolyan fecske keltető házak, ahol a madarak fészkelnek és az emberek remélhetőleg a helyes időben szedik össze a fészkeket.

    A legmagasabb ház egy keltető.

A szárazföldi állatok mellett időt szakítottuk, hogy a tenger lakóit is megszemléljük, mielőtt a maláj Borneót elhagytuk, de erről a következő bejegyzésben írunk.