Már tudtuk milyen viszonyokra számíthatunk a tengeri kompon Bohol és Cebu között, de azon meglepődtünk, hogy Cebun milyen sűrű buszszolgáltatás van. Sokat utaztunk aznap, éhesek voltunk, sötétedett és még nem tudtuk, hol alszunk az éjjel, így a pillanat szülte az ötletet, hogy melyik irányba induljunk el. Az a néhány tanya, amit Oslobnak neveznek, még nagyon messze van attól, hogy a ráterelődő figyelmet meglovagolja. Teljes sötétségben gyalogoltunk a főúton, mert a megnézett szobák egyáltalán nem tetszettek, az áruk meg még kevésbé. Más hely után néztünk, de a házak már kezdtek elmaradozni. Hirtelen egy női hang tudakolta, hogy merre tartunk, szó szót követett és már meg is voltunk hívva egy éjszakára az egyik házba. Az internet szolgáltatás meggyőző erővel hatott, mikor a szobánkat még nem is láttuk.

Egy 50 éves német vállalkozó által bérelt házba kerültünk. Rengeteg német jár hosszabb-rövidebb időre a Fülöp-szigeteken, ahogy Thaiföldön is. Ez az illető arra kapott rá, hogy fél életét a szigeteken töltse, tehát Németországban keres annyit pár hónap alatt, hogy ezt megtehesse. Azon töri a fejét, hogy földet vesz egy szép helyen, házat készíttet rá és nyugdíjas éveit ott fogja letölteni. Ha szüksége lesz emberi munkaerőre maga körül, a Fülöp-szigeteken sokkal olcsóbban, kedvesebb törődést fog kapni, mint odahaza.

Ha már Thaiföld és a Fülöp-szigetek túrizmusa szóba került, itt említjük meg, hogy mindkét ország nagyot szakít a sexturizmusból. Számunkra ebben a két országban volt a legszembeszökőbb Délkelet-Ázsiában, hogy sok, hosszú időre külföldön nyaraló turista vesz magának egy partnert, akinek a kiadásait természetesen állja.  A bizonyára könnyes búcsú után a turista hazautazik, a repülőn kitörli a közös képeket és visszatér a megszokott életéhez. Eltöltöttünk egy napot egy ilyen páros társaságában és ha nem is volt a számunkra szokatlan viszonyuk szembeszökő, a férfinek volt egy elszólása, miután barátnője tolmácstudásához kellett egy ízben folyamodnunk: „Néha jó, ha van az embernek egy filippínó barátnője.” Néha?

Egy kiadós tojásrántottás reggeli után, aminek az igazi fénypontját az országban első alkalommal evett sós kenyér jelentette, vettük a búvárszemüvegünket és a pipát és felkerekedtünk, hogy megnézzük miről híres Oslob. A parttól párszáz méterre halászhajók ringanak a vízen, gyakran kell helyet változtatniuk, mert erős a sodrás. Egy-két halászladikból folyamatosan dobálják a vízbe az apró rákokat. Nem kell megerőltetnie az embernek magát ahhoz, hogy meglássa, a csónak mögött ott úszik egy hatalmas száj. Nyomás, szemüveget fel, be a vízbe, itt úszik mellettünk a cetcápa! Szerencsére az etetőcsónak komótosan halad, azzal lehet lépést tartani, különben a hatalmas állat alig mozdítaná meg magát, már ott hagyna. Gyönyörű szürke háta van fehéres pöttyökkel és csíkokkal. A cetcápa nagy étvágyával keresztezte a halászok érdekeit, de elűzése vagy halászata helyett ma már a turisták kedvéért etetik az állatokat, amivel anyagilag jobban járnak, bár ez természetesen sok állatvédőnek nem tetszik.

     Hátulról

A világ számos pontján lehet cetcápákkal találkozni.  A legszebb élmény természetesen, merülés alatt találkozni egy szabadon arra cirkáló példánnyal, de ehhez még a megfelelő helyeken is nagy szerencse kell. Állítólag a cetcápák nem különösebben szeretik a buborékokat eregető búvárokat. Egy másik változatban a szabadon mozgó állatokat kutatják fel, és a közelükbe kerülve ugorhatnak be a búvárok sznorival a vízbe. A Fülöp-szigeteken Donsol híres ez utóbbi módszerről, míg Ausztráliában a nyugati parton űzik ezt az iparágat a legnagyvonalúbban, helikopterről keresve meg az állatokat a vízben és így adják meg az irányt a hajóknak. Donsolt terveztük felkeresni, de a Palaui repülőjegy időzítése ezt keresztülhúzta, az ausztrál verzióról pedig nem is álmodoztunk. Maradt a harmadik, legkevésbé elegáns és természetes változat, az etetett hal. Vegyes érzelmeket keltett bennünk. Egyrészt testközelből láthattuk a legnagyobb halfajt, másrészt mintha csak egy állatkertben lennénk, ami lehangoló.

Meglepődve vettük észre, hogy szigetország ide vagy oda, a helyiek túlnyomó többsége nem tud úszni, vagy csak nagyon rosszul. Sok csónakban ott ültek mentőmellénybe beöltöztetett emberek és nagyon meglepett arcot vágtak, amikor mi a cetcápa közeledtére vízbe vetettük magunkat. Pedig víz alatt nézve, úgy az igazi! De leginkább akkor esett le a minket vivő halászok álla, amikor közöltük velük, hogy mi most csónak nélkül visszaúszunk az etetőhelyhez, az idő letelte után. A cetcápák kb. 200 méterre voltak és még nem volt elég az élményből. Ekkor esett meg, hogy míg az egyik cetcápát figyeltem, bár mennyire hihetetlen, nem vettem észre egy másik közeledését és teljes lendülettel nekiúsztam. A szabályzat tiltja az állatok érintését, de ez esetben nem tudtam másként tenni és talán az egészből ez lett a legnagyobb élmény. Szerintem, nem sokat vett észre az állat abból, hogy nekitámaszkodtam, a szépséges bőre pedig érdes tapintású.

Cebun igyekeznek leginkább kiaknázni a külföldiek érdeklődését, ennek minden pozitív és negatív oldalával együtt. A szállások itt jó minőségűek, de az országon belül a legdrágábbak. A taxikon pedig erősen kell alkudozni vagy érdemes egy helyi embert megkérdezni az árról, akinek nem fűződik érdeke a fuvarhoz. Moalboalba igyekeztünk, ahol abban reménykedtünk, hogy jót fogunk búvárkodni. A város beljebb menekült a szárazföldre, de a szállások mind kint vannak a parton. A triciklis, akit fogtunk egyből egy ismerőséhez vitt minket, aki bungalókat adott ki az oda látogatóknak, mivel már tele volt, úgy döntött, hogy a recepciós irodát adja ki nekünk, ami egyébként sokkal jobb hely volt, mint bármelyik másik kunyhó. Nagy nappali méretű szoba volt, egy beugróban saját konyhával, 4-5 fő is kellemesen eléldegélhetett volna ott. Szerettük ezt a helyünket és sokat haladtunk a blogunk írásával is.

Megérkezésünk estélyén még gyorsan körbejártuk a búvárbázisokat, hogy tájékozódjunk a kínálatról. Az egyik helyen hosszabban el is beszélgettünk az üzemeltetővel, aki azzal fogadott bennünket, bármit is olvastunk az útikönyvünkben a hellyel kapcsolatban nagyobb halakról, felejtsük el. Tehát a Panagsamának nevezett tengerpartnál úgynevezett muck dive-ra van lehetőség. Ez elméletben olyasmit jelent, hogy a hely nagyon nem látványos, viszont ritka különlegességeket lehet látni. Ez a hely csak félig volt muck dive, nem volt vészesen látványtalan, de cserébe a különlegességekben sem bővelkedett, vagy csak nem volt szerencsém. Egy békahal mentette meg a hely muck dive becsületét. A látótávolság pedig az előttünk egy héttel történt enyhe tengeralatti földrengés miatt rossz volt. Így 30 méteren már olyan sötét volt, hogy az éjszakai állatok is előbújtak.

Békahal

Délutáni busszal mentünk el Cebu városba és ott az idő rövidsége miatt csak egy-két délelőtti óra erejéig néztünk szét. Emlékezetes maradt egy spanyol bazilika és előtte Magellánnak állított emlékhely, aki a közelben lelte halálát. Magellán egy már megkeresztelt helyi uralkodónak tett ígéretét váltotta be, amikor annak régi ellensége ellen sorakoztatta fel a legénységét. A nagy túlerővel szemben csak addig álltak az európaiak, amíg valaki lándzsával meg nem sebesítette Magellán kardot tartó karját. Amikor a helyiek látták ezt, mind csak őt kezdték el támadni, lényegében kivégezték, a legénység pedig még idejében elmenekült. Holttestét már nem találták meg a harc után.

 Áldozat Magellán emlékére