Sötétedett és az esti levegő kellemesen csípte a bőrünket, ahogy a kígyózó taxik felé haladtunk a reptéren. Megálltunk tájékozódni a pénzváltónál, de az útikönyv ajánlását követve későbbre halasztottuk a cserét, másnap kiderült, hogy az óvatosság felesleges volt. Kis töprengés után ráböktünk egy hotelcímre a könyvben és csatlakozó utasok után néztünk, akikkel megoszthattuk a taxi árát. A szerencse egy hétpróbás, ír testvérpárt hozott elénk, kapaszkodnunk kellett, hogy az ízes akcentusból ki tudjuk hámozni a mondanivalójukat. A kocsi nagyon öreg és lestrapált volt, éppen eldöcögött velünk és a négy hatalmas hátizsákkal, de semmi más nem működött rajta. Se ablakot felhúzni, se biztonsági övet bekapcsolni nem lehetett, pedig ez utóbbit azonnal használni akartuk. Már a harmadik hátizsák sem fért be a csomagtartóba, nyitott tető mellett gumipókkal akarta rögzíteni a sofőr, ami ellen hevesen tiltakoztunk. Biztosabbnak láttuk az ölünkben a zsákokat.
Burmai szerzetes színek
A kiszemelt hotel olyan szűk utcában volt, hogy kocsival már nem volt megközelíthető, persze zsúfolásig teli is volt, mert az egész környék legbizalomgerjesztőbb épülete volt. A brit időkből rengeteg gyarmati stílusban épült ház maradt itt, jelenleg omladozó és elhanyagolt állapotban, viszont még mindig keresett ingatlannak számítanak. Vissza kellett fordulnunk, de fáradtak voltunk, így az első adódó helyre rábólintottunk. Körülbelül egy fél évig ez a szállás vezette a toplistánkat a csapnivaló kategóriában. Ablaka nem volt, a folyosóra volt egy ventillátoros szellőzője, de az utca zaja így is elhatolt hozzánk. Utolsó erőfeszítéssel kimentünk az utcára a szomszédos étkezdében enni valamit és ez a meghatározás itt az egyedüli helytálló, mert ízre nem volt túl jó, de utána kevésbé korgott a gyomrunk. Kicsit ücsörögtünk a sötét utcán az üres tányérok felett, ám beszélgetés közben egyre több patkányra lettünk figyelmesek. Először csak a túloldaliak tűntek fel, de idővel rájöttünk, hogy az asztalunk mellett is akár percenként járőrözik egy megtermett példány.
Másnap sikerült még meglátogatni Mianmar legrégebbi vallási épületét. Bagan templomaival ellentétben, Rangun jelképe elsősorban nem a turisták gyülekező helye. Hallomásból tudtuk, hogy a sok bejárat közül csak néhánynál kell fizetni a külföldieknek. Nekünk a második próbálkozással sikerült bemenni ingyen. Ha egyszer bent van az ember, sok időt el lehet tölteni a szentélyek és az emberek szemlélgetésével, akik ide járnak társasági életet élni. Szemlátomást eszükbe sem jut, hogy micsoda kincsek mellett pletykálkodnak, vagy hogy Buddha maradványát őrző templomban vannak. A központi sztúpa 95 méter magas és több tonna aranyat tartalmaz. Ahol nem arannyal van borítva, ott színarany és több ezer gyémánttal és drágakővel van díszítve. Napra lehet nézni, de rá nem a felhőtlen napsütésben. Érdekessége, hogy az angolok a sok sztúpa közül néhányat be akartak olvasztani és ágyúkat önteni belőle Kalkuttában. A hajóút során néhány közülük elsüllyedt és az angolok hiába próbálták, nem sikerült a felszínre hozniuk a 43 tonnás, harang alakú, bronz ereklyetartókat. Hát a burmaiakra bízták, amennyiben felemelik őket, akkor visszakapják. A britek előre vetítették a kudarcot, de búvárok bambusz rács segítségével sikeresen felhozták és visszahelyezték a sztúpát.
Az ország történelmében a gyarmatosítás ambivalens emlékeket hagyott, természetesen mindkét oldalon voltak sértések. A buddhista szerzeteseket és a hitüket ért tiszteletlenségek felszították az indulatokat, végül az egyik szerzetest életfogytiglanra ítélték. Ettől fogva a függetlenedés jelképei a békés buddhista szerzetesek lettek, sűrűsödtek a zavargások. Japán II. világháborús térhódítása alatt Burmáig előrenyomult és a helyiek eleinte felszabadítóként üdvözölték őket. Japánban kapott kiképzést Aung San és a japánok oldalán harcolt a burmai hadjáratokban. A kezdeti sikerek után, látva a japánok burmaiakkal szembeni kegyetlenkedéseit, átállt csapatával a britekhez, akik végül visszafoglalták az országot. Az ő vezetésével 1947-ben megalakult a független Burmai Köztársaság. Még ugyanebben az évben meggyilkolták Aung San-t, akinek a függetlenedésben nagy szerepe volt.
A merényletet követő hatalmi harcokból Aung San védence került ki győztesen, egy gyenge lábakon álló ország élére. A nagyszabású tervekből keveset valósított meg és 1958-ban önként átadta a hatalmat a katonai kormánynak Ne Win vezetésével. A hadsereg a világháború alatt nagy népszerűségre tett szert, amit Aung San alapított, akit az országban hősként tisztelnek a mai napig. Emiatt mindenki elégedetten tekintett az ismeretlen jövő felé.
A következő két év alatt az országban kezdett helyreállni a rend, de új választások közeledtek. Ne Win ugyan nem kapta meg a hatalmat, de a felszított belső villongásokból ő került ki győztesen és a törvényesen megválasztott ellenfelét börtönbe vettette, majd száműzte. A meghirdetett „út a szocializmusba” a tönk szélére vitte az országot. Az elégedetlen hangokat gyorsan elhallgatatták, az államosítás a társadalom minden szegletére kiterjedt, a kisebbségeket kitoloncolták. Bár Ne Win 1981-ben visszavonult, a helyére ültetett zoknibábok szorgalmasan végrehajtották az akaratát.
Az emberek a szerencse és szabadsághozó 1988.8.8 –ig bírták a megpróbáltatásokat, ekkor kitört a 8888 Felkelés, amit a kormány véres mészárlással és egy színlelt katonai puccsal fojtott el, minden szál maradt ugyanabban a kézben. Azon túl, hogy a junta folytatta a diktatúrát, még 1990-ben egy megjátszott (30 éve az első) választásban az ellenzéket a homályból előcsalogatta és a jogos győzteseket börtönbe, házi őrizetbe vetette vagy száműzte. Továbbá átnevezte az országot Mianmarra, új zászlót készített és a fővárost áttelepítette Rangunból.
A szavazást megnyerő Suu Kyi, Aung San lánya házi őrizetbe kényszerült, így fia vette át a Béke Nobel Díjat, amit a demokráciáért tett erőszakmentes küzdelemért érdemelt ki. Az elmúlt 21 évből hosszabb-rövidebb időt őrizetben kellett töltenie, összességében 15 évet. Ez alatt kétszer kíséreltek meg merényletet ellene. Az utca, melyben a háza áll az elnyomás elleni tüntetések színtere lett. 2007-ben Suu Kyi házi őrizete alatt a kapuban fogadta protestáló buddhista szerzetesek áldását, akik a civil ellenállást vezették. A sorozatos megmozdulások neve Sáfrány Forradalom lett, helytelenül, mert a burmai szerzetesek öltözete sötétpiros. Suu Kyi-t börtönbe szállították, a szerzeteseket őrizetbe vették, de rémtörténetek vannak a dzsungelben talált tömegsírokról is.
A nemzetközi figyelem fokozatosan erősödött, az emberi jogok semmibe vétele miatt több ország és nemzetközi vállalat embargó alá helyezte az országot. A szomszédos országok nem csatlakoztak az embargóhoz, sőt Kína a fő fegyver szállítója rezsimnek. Az országot sújtó természeti katasztrófa és a nemzetközi segélyek visszatartása mégis nyomás alá helyezte a kormányt Suu Kyi szabadon bocsájtása ügyében. A 2010-es választásokból a katonai hátterű párt került ki győztesen. A demokrácia felé tett lépéseket a nemzetközi média üdvözölte, Suu Kyi-t 2010 végén és a következő évben politikai rabok ezreit szabadon engedték. 2011 szeptemberétől nyilvánosan viselni lehetett Suu Kyi és pártja jelképeit, kirakni fényképeit, az emberek szabadon beszéltek róluk. Meglepődve néztük, hogy sok szálláson, étteremben bátran ki is rakták a portréját. 2012 áprilisában tartott időközi és részleges választáson a szóban forgó 46 székből 43-at Suu Kyi vezetésű NLD kapott meg.
Az ország jelentős része még ma sem látogatható. A turisták számára szabad részeken való utazgatásnak nincsenek adminisztrációs akadályai, közlekedési viszont annál inkább. Katonákkal alig találkozik az ember. Van néhány lezárt terület, ahova méregdrágán állami utazási irodán keresztül el lehet jutni, ezekre nem voltunk vevők. A lezárt területekről pedig diszkréten annyit ír az útikönyv, hogy mi lehet ott, az spekuláció tárgya. A spekulációs lehetőségek között lehetnek, a kormánycsapatok által üzemeltetett mák ültetvények, a nem-kormány hadseregek által üzemeltetett mák ültetvények, kényszermunka táborok és a kisebbségekkel folytatott háborús területek. A határ menti területek mindenhol tiltott részek, ezért az országba csak repülővel lehet megérkezni, illetve onnan távozni. (Van persze kivétel: Thaiföldről látogatható néhány határ menti falu, vagy búvár szempontból érdekes sziget, de onnan nem lehet az ország közepébe eljutni, hanem ugyanott kell kilépni.) A kényszermunkák miatt az ENSZ is felemelte szavát, amire ilyen témában még nem volt precedens.
