Japán utunk során már eddig is több fontos vallási központot látogattunk meg: Hiraizumi, Nikko és Miyajima, de az út végére maradt még Kyoto, Nara és Koya-san, melyek nélkül nem lenne teljes a kép.

Japán két fő vallása, a sintó és a buddhizmus nem verseng egymással, hanem összetett eggyé olvad, templomaik megférnek egymás mellett. Míg egy emberélet során a nevezetes életkorokban és menyegzőn sintó szertartásokat végeznek, a temetkezés buddhista rituálé. Ez a felosztás abból ered, hogy a sintó az evilági dolgokra koncentrál, a buddhizmus pedig a világi dolgok mulandóságát hangoztatja. A sintó megtartásához elegendő bizonyos szempontok figyelembe vétele, ezért a természetet tisztelő hitet a buddhizmussal a megérkezésétől együtt gyakorolták. A vallási ünnepek nem tartoznak a nemzeti ünnepek (szabadnapok) közé, kivéve az Új Évet, amit alapvetően vallási szertartások végzésével töltenek családi körben.

A kezdeti sintó szentélyek vagy egy darab bekerített földterületből, vagy ideiglenes építményből álltak. A buddhizmus Kínából viszont teljes rendszerével, építészeti stílusaival érkezett meg és erős befolyással bírt a már meglévő sintóra. Az apró szentélyek ezért, melyek idővel templomokká bővültek a két vallásban alig különböznek, jellegzetes motívumaikat szívesen kölcsönözték egymástól, sőt egymás mellé, köré települtek. A wikipedia szerint egy különbség azonban megmaradt. A buddhista templom – a sintó szentéllyel ellentétben – nem alkalmas közösség befogadására, célja a szent tárgyak megfelelő elhelyezése. Ennek ellenére több olyan buddhista templomot fel tudunk idézni, ahol a hatalmas belső térben hívők gyülekeztek. Egy buddhista templom minden esetben monostor is, a nagyobb tömeget vonzó szertartásokat, rituálékat (részben) a szabadban tartották. Nekünk a tudatlanok magabiztosságával sikerült megkülönböztetnünk a két vallás építményét a sinto kapu, a torii megléte alapján. Néhány szentély esetén viszont csak szakemberek tudják megmondani melyik valláshoz tartozik.

Bizonyos vallási hiedelmeknek köszönhetően a császárok halálával kapcsolatban, a főváros egészen a buddhizmus megjelenéséig folyamatosan változott. Ez a 6. században történt meg Japánban, koreai közvetítéssel, központja az első főváros, Nara után Heian (mai Kyoto) lett. Ez utóbbi költözés egy hatalomittas szerzetesnek volt köszönhető, aki elcsábította az egyik császárnőt és majdnem elbitorolta a trónust, ezért az udvar inkább elmenekült. Nara fő nevezetessége a hatalmas buddhista fa templom, aminek jelenlegi méretei csak 2/3-a az eredetinek az újjáépítést követően. De a legizgalmasabb, hogy át lehet bújni egy oszlopba faragott lukon, ami a megvilágosodás ígéretével kecsegtet. A luk mérete megegyezik a templomban ülő Buddha orrlikával – el lehet képzelni melyik mekkora! Csak a bátrabbik versenyző merte bevállalni, sikerrel ­– barlangász gyakorlat előnyt jelent –, de a megvilágosodás még várat magára.

    Amikor gyereknek lenni előnyt jelent!

A buddhizmus előtti időkben a szarvasokat az istenek hírnökeinek tartották. Ezt a megbecsülést még ma is élvezik a Narában vagy a korábban látott Miyajimában élő szarvasok. Aki etetni szeretné őket, az szarvas kekszet vásárolhat az utcai árusoktól. Résen kell lennie annak, aki fizetett, mert a prédára váró szarvasok nem félnek a fejükkel böködni a kekszért folyó létfenntartó küzdelemben. Volt aki maga nem is merte szétosztani, csak fizetett és az árusra bízta az etetést, ő maga pedig pár méterről elégedetten nézte az egészet.

A kezdeti buddhista hit új ágakra szakadt és más kínai irányzatokkal bővült az idők során. Például a nagyon radikálisnak tartott nichiren buddhizmussal, ami a nők megvilágosodási képességét hirdette. A nyolcszázas évek elején Kobo Daishi kétéves kínai, Wutai shan-i tartózkodás után Koya-san fennsíkját választotta ki vallásának alapítására. A nép által nagy becsben tartott tudós, feltaláló, kalligráfus Bodhisattva a hívők szerint nem halt meg, hanem meditálással várja a jövő Buddháját, hogy közvetíthessen az emberek felé. A shingon vallás szerzetesei ezért több éves tanulásuk alatt bejárva a shingon templomokat, visszatérnek Kobo Daishi sírjához és elmondják neki, mit tapasztaltak. A sír és a körülötte kialakult temető ezért a vallás központjaként működik a mai napig, ahol ételadományokkal segítik a szent meditációjának töretlenségét. Koya-san a 11. század közepétől népszerű zarándokhellyé vált, bár nők csak a fennsíkot ölelő hegyek sétaútjain zarándokolhattak, várva férjük visszatérését a templomokból. A virágkornak a 16-17. század szerzetes mészárlásai vetettek véget. A kor urai így növelték hatalmukat az időközben többezer szerzetest és 1500 kolostort számláló vallás kárára. Ma alig több mint száz kolostor működik Koya-sanban, de a vallás még mindig népszerű Japánban.

Ősszel kezdtük Hokkaidón, ősszel zártunk Koya-sanon. Magasra kellett menni és bár itt is hideg volt, de még ez utóbbi helyen is csak az elején járt az ősz, csak foltokban sikerült pirosodó juharfát látnunk. Szintén csak egy kis részletben, de a másik szezonális japán természeti látványosságból is kaptunk ízelítőt. Kyoto egyik templomának a kertjében a meleg ősz miatt virágzott pár cseresznyefa. Igaz csak néhány virág volt, de október végén beértük ennyivel. Az arra járó japánok megbabonázva bámulták és hitetlenkedve suttogták maguk elé: ”Szakura”, amiből biztosra vehettük, tényleg erről van szó. A cseresznyevirág régóta az élet múlékonyságának metaforája, ami híven tükrözi a buddhista életszemléletet.

A virágoknak van azonban sötét múltjuk is. A II. Világháború előtt és alatt gyakran használták a nép hazafiasságának ösztönzésére. Propagandák és költemények buzdították a harcosokat, hogy tűrjék a szenvedéseket és a hősi halottakat cseresznyevirágokhoz hasonlították. A császár terjeszkedő politikája 1868-tól a II. Világháborúig a sintó mögé bújtatott nacionalizmusnak köszönhető, mely támogatta a háborút a hit „népszerűsítése” érdekében.  A japán pilóták cseresznyevirágokat festettek a repülőjük oldalára, amikor öngyilkos küldetésre indultak, ezzel a cseresznyevirágok, mint az ifjúság feláldozása a császár dicsőségére hulltak. Az első kamikaze egységet Vadcseresznyevirágnak keresztelték és a kormány ösztönözte a népet, hogy higgyen a meghalt katonák cseresznyevirág reinkarnációjában. A gyarmatosított területeken telepített cseresznyefák jelzik Japán területi növekedését. A vallás háborúval kapcsolatos szerepe miatt Douglas MacArthur (Japán kormányzója az amerikai megszállás alatt) a Japán császárt isteni mivoltáról való lemondásra kényszerítette. Ezzel vált függetlenné a kormányzás a vallástól az országban.

Ma Japán vallásosságával kapcsolatban erősek a kételyek. Az 1900-as évek második felében végzett felmérések alapján a hívők száma 30-35% között mozgott. Az ország négyszeres (!) miniszterelnöke ( az 1., 5., 7. és 10.) szerint egy nép számára a vallás veszélyt jelent, mert előítéleten és babonaságon alapul. Hasonló kijelentés Európában elég kockázatos lenne egy államférfitól. A Lonely Planet szerint pedig 86% mindkét vallást gyakorolja. Valószínűleg itt is igaz az univerzális tendencia abban az eltérésben, ami a vallást felvállalók és gyakorlók száma között adódik.