A komp késése miatt nem tudtuk megvenni a vonatbérletünket még aznap és másnap reggel a jegyiroda nyitása előtt szerettünk volna elutazni. Valami más módot kellett találni, ha nem akartunk egy napot veszni hagyni. Megoldásként kínálkozott, hogy egy figyelmes japán segítségünkre sietett és felajánlotta, elvisz minket a kocsiján odáig, ahova másnap menni akartunk. Ekkor találkoztunk másodszor az utunk során a japán vendégszeretettel, ami néha a visszájára fordul. Egy ártatlan kérdésre, hol is alszunk majd, felhívta a vezető és utastársa az általunk kiszemelt hotelt, de az dugig volt. Ezt követő lázas telefonálgatást hiába próbáltuk beszüntetni azzal a magyarázattal, hogy van sátrunk, bárhol elalhatunk, az illem már nem engedte, hogy ne kerítsenek nekünk bármi áron valamilyen hotelt. Persze beértük volna sokkal kevesebbel is, mint ami végül kerekedett, de mivel a sofőrünk udvariasan elkísért minket a recepcióig, hogy tolmácsoljon a bejelentkezésnél, nem somfordálhattunk el utolsó pillanatban. Azt hiszem ez volt a legdrágább éjszakánk Japánban. A vonatbérletet a hotel kieső elhelyezkedése miatt csak más városban tudtuk megvenni, de legalább haladtunk előrébb.  

A szállásról persze minden szépet és jót el lehetne mondani, mint ahogyan Japánban szinte bármelyikről. Ami miatt azonban ez mégis különleges maradt, az az újrahasznosított vízzel öblítő wc volt. A mosdóból és a kádból leeresztett víz egy tartályba folyt, majd a wc lehúzásakor a csatornába.

Hiraizumiban sétáltunk egy órácskát az erdőben és megcsodáltuk az aranytemplomot (Konjiki-do) és ami megmaradt a középkori tűzvész után a buddhista módra tervezett földi paradicsomból. A hely idén nyáron nyerte el a világörökség címet, a japánok nagyon büszkék rá. A japánok szeretnek top-listákat készíteni a kicsit is különleges dolgokról. Nemcsak a legszebb vagy legjelentősebb templom, vagy legnagyobb vízeséslisták léteznek, hanem például a hiraizumi harang hangja a „top-100 japán hangok” listáján szerepel.

Végre megkaparintottuk a vonatbérletet Sendaiban és a Shinkansen elsüvített velünk (Vonat = tatamm-tatamm, Shinkansen = zuuummm) Matsumoto-ba, megnézni a kastélyt, vagy inkább erődöt. Kaptunk egy alapos angol nyelvű vezetést is, miközben mezítláb végigjártuk a hideg fapadlós termeket. A kastély vizesárokától nem messze van néhány utca, ahol a régi portákat kézműves boltokkal és művészeti galériákkal népesítették be. A bejáratok előtt kis mohával benőtt kézmosó- vagy ivókútban csordogál a víz és ahol lehetséges, szépen rendben tartott cserepes növények várják a betérőket.

Este elfoglaltuk a legszuperebb szállásunkat. Meghitt, csöndes hely volt, alig 10 fő befogadására képes, egy hagyományos faházban. (Nem irigylem a télen érkező vendégeket.) Papucs cserélgetés, papír fallal elválasztott szobák, picike terek praktikusan berendezve,  barátkozós társasággal.

A kedves recepciós lány alapos eligazítása után reggel nekivágtunk a Majom Parknak. Nagy csapat majom élvezi a hőforrás (Jigokudani) melegét télen-nyáron, persze a rendszeres etetés biztosítja, hogy az odalátogató sok fotós ne menjen hiába az amúgy kerítés nélküli területre. A japán makákókat angolra „hómajom”-nak fordítják, mert az év jórészében havas tájon kell boldogulniuk. Emiatt a bundájuk is dús és világos. Természetesen az itt megtalálható faj egyedülálló a földön, de ez a szigetvilágnak köszönhetően sok mindennel így van. Az emberek teljesen a majmok közé vannak engedve és igazából a majmokban kevesebb a félsz, mint az emberekben. Simán keresztül rohannak az ember vállán, ha éppen arra rövidebbnek ítélik meg az utat a majmok. A kölykök folyton birkóztak egymással. Láttuk, hogy a megkaparintott almát egy makákó rendesen (perceken keresztül!) megmosta a patakban, mielőtt neki látott volna. Japánban tisztaság van! Sajnos az úszótudományukat előttünk most nem fitogtatták, de a wikipédia szerint azt is tudnak. Ha ez esetleg nem lenne elég, az út a hőforrások felé sudár japán vörösfenyő erdőn vezet keresztül, amit itt-ott páfránnyal szegélyezett patakok kereszteznek. Remek időnk volt, féltünk is, hogy az erősen tűző nap alatt pecsenyére sülünk. Viszont a legismertebb képek télen készülnek. A forró vízben ücsörgő majmok kilógó borzas fejére lecsapódik a dér a hidegben… Állítólag szórakozásból hógolyókat is gyúrnak, de ezt már tényleg nem tudjuk bizonyítani. Rengeteg időt el lehetne ott tölteni és beleszeretni a makákókba.

    "Alázatos tiszteletem, főnök úr!"

    Bakugrás