Hatalmas adagok, különleges ízkombinációk, cigizés, köpködés és hangoskodás, bénázás a pálcikákkal, ezek voltak az elképzeléseink előre a kínai étkezési lehetőségekről. És ezek mind igaznak is bizonyultak. Az elmúlt két hét alapján persze nehéz nem felületes véleményt alkotni, de a kínai konyha gazdagságát biztosítani látszik a nagy kiterjedés adta változatosság a specialitásokban. Ugyanakkor egy város különböző helyeit bejárva az angol nyelven elénkrakott étlapok igen hasonlónak bizonyultak. Ha az ember hosszabb időt kénytelen egy helyen eltölteni, gyorsan a végére ér a lehetőségeknek.

Körülbelül egy hét elegendő a pálcikával való evés tűrhető elsajátításához, de a jobbik felem mindig berzenkedik, hogy ez tulajdonképpen mire jó. A pálcikával evő társadalom erre egyből felzúdul. hogy mi meg fegyverekkel eszünk. De legalább nem miattunk irtják az erdőket.

Mindenesetre álljon itt néhány a kedvenceink közül:

Pekingben megkóstöltuk a városról elnevezett kacsát, amit az orrunk előtt szeleteltek vékony rétegekre, nekünk pedig édes-ecetes öntetbe kellett mártani, behinteni hagymával, belegöngyölni egy palacsintaszerű lepénybe (pálcikával) és megenni (pálcikával).

Otthon is elkészíthető a puhára párolt padlizsán édes-ecetes paradicsommártással (húsok mellé is tálalható), vagy a párolt (sütő)tök (a kínaiak sötőtökje zöld színű kívül) datolyával és mézzel összerottyantva. Ha a jól ismert paradicsomszószos tésztát unjuk, fel lehet dobni a paradicsomot egy kis gyömbérrel, remek kombináció. A magyarországi kínaisoktól is ismert Kung Pao és Julienne disznő húsos változata finom volt Luoyangban.

Míg ebédre és vacsorára könnyen, jót választottunk az étlepokról, a reggeli már nehezebb dió volt. Gyakran szorítkoztunk a viccbeli kínáltra; igen vagy nem. Általában frissen, olajban kisütött vagy vízben kifőzött gombóckákhoz, pirogokhoz jutottunk hozzá, jázmintea kiséretével.

Voltak azonban kellemetlen meglepetések is. A többnapos túrákat megelőző bevásárlás nehézkesen ment, mert még a nagy szupermárketek sincsenek felszerelve olyan élelmiszerekkel, amiket a magyar túrázók biztosan beszereznének. Kivétel a tojáspor, ami a legelső bolt legelső polcáról figyelt és amit Magyarországon többnapos hajtóvadászat után sem sikerült előteremteni. Persze most nem volt rá szükség, nem úgy a kenyérre. Általában a pékség csak édes, de legalábbis nem sós ételhez ehető készítményekkel rukkol elő. A Nagy Falnál a földimogyoró krém, ananászlekvár és kalácsízű kenyér kombinációja adta a gerincét az étkezésnek. Akkor még nem sejtettem ..., hogy lesz ennél siralmasabb is a választék. Tévedtünk. Sós kenyeret először Xi’an-ban láttunk. Kénytelenek voltunk a kétféle ízesítésben vákuumcsomagolt csirkelábak és beazonosíthatatlan egyendobozkák világában aszalt kiwin, banán chipsen, füstölt tofun és jázmin teán élni túrázás alatt.

Wutai Shan-ban, ahol a Lonely Planet szerint is magasak az árak, kétszer egymás után felültettek minket. A menüről hiányoznak az árak, mire az élelmes pincér a 20Y-os ételek között megbúvó 89Y-t ajánlgatja nagy igyekezettel. Aztán csak hüledezik a jóllakott külföldi, amikor az orra alá dugják a számlát.

Kínaiak a külföldiek lehúzúsára használják a műanyag étkészletet. Pálcikát ugyan kap az ember, de külön tányérhoz és pohárhoz már csak csomagolthoz jut. Ha azt kibontja, akkor azért külön fizetni kell. Egyébként pedig az asztalt kell (a külföldiek után biztosan) lemosni.

Pingyao-i specialitásként összeragadt csőtésztát ettünk, aminek szétszedése a szomszéd asztalnál ülő kínai túristáknak is gondot okozott, nagy megelégedésünkre. Nagy bravúrra tettünk szert a pálcikahasználatban, mert meg tudtuk enni a chillimártással tálalt, szappan csúszósságú tésztakorongokat is.

Otthon nehéz előállítani a 100 napos tojást, amit elvileg 100 napig kőedényben tárolva tartósítanak. Ezalatt a tojásból a főtt tojáshoz hasonló állagú étel készül ideális esetben, azzal a különbséggel, hogy a fehérje teljesen átlátszóvá válik, a sárgája pedig fehéres színűvé lesz.

Xi’an muzulmánok lakta részén remek levest ettünk, ami a  marhahús daraboktól és a rengeteg galuskától igen kiadósnak bizonyult. A Hua Shan megmászása után nagyon jól esett a pirított zeller szárakkal ízesített disznóhús.

Szintén Xi’an-ban kóstoltunk egy édességet, amit csak körvonalaiban tudtunk megfejteni, mert állagra olyan volt, mint egy rágósra összeállt tejbegríz, ízre volt benne szezámmag, szilva és mogyoró, meg ki tudja még mi.

    Ezt éppen nem kóstoltuk meg.