A Palawan-szigetcsoportnak és számunkra egész Fülöp-szigeteknek El Nido jelentette az egyik csúcspontot, kettő közül. Az azúrkék tengerben elszórt apró szigetek szürke, tengervíz marta szikláin rejtély, hogyan telepedik meg a növényzet. Hajóval erre-arra bóklászva titkos, eldugott kis homokos partokat, alagúton beúszva, rejtett lagúnákat lehet felfedezni, ahol az ember eltölt egy lusta napot, vagy elkölti az ebédjét. A városban bárhol be lehet fizetni ilyen hajókázós, napozós utakra. Reggel indulnak, remek ebédet terítenek valamelyik parton és estére visszahoznak, mindezt 5-6 fő társaságában. Mivel rossz idő esetén nem fizetik vissza az előző nap befizetett összeget, ezért mi inkább indulás előtt rohangáltunk hajó után, amikor viszont lemaradhattunk a túráról. A szervezettség itt is emlékezetes volt. Az első nap nem azt a túraútvonalat kezdték el bejárni, amire jelentkeztünk, de menet közben javítottak rajta. A másik nap pedig a kihajózás után 15 perccel a nyílt vízen kezdtek el hajómotort szerelni a szakadó esőben. Szerencsére, kérésre varázsoltak egy ponyvát a fejünk fölé. A szerelés során a fém alkatrészeket előszeretettel ragasztgatták egymáshoz.

Az itt eltöltött napjainkat megosztottuk egy Ausztráliában élő honfitársunkkal, akivel még a koron-i kompon ismerkedtünk össze és egy helyen szálltunk meg El Nidon, sőt úgy nézett ki, hogy később is keresztezni fogjuk egymás útjait, mert ő is Boholra igyekezett.

Sajnos, az idő nem kényeztetett el minket, de egy kicsit azért szerencsések voltunk. Megérkezésünk után egy szép napot sznorkelezéssel, strandolással tudtunk tölteni, a következő napon már egyszer-kétszer alaposan eláztatott bennünket egy ciklon hírnöke a szigetek között. A rákövetkező 4-5 napon megállíthatatlanul zúdult le az eső a városra. Soha életünkben ekkora zivatart nem láttunk, napi 24 órában. Emiatt tartózkodásunk harmadik napján tovább álltunk, de jó idő esetén egy gyönyörű hetet el lehet tölteni El Nidon. A ciklon hosszát onnan tudjuk, hogy magyar ismerősünk optimistább volt nálunk és tovább maradt a városban, így volt ki tudósítson. Búvárkodási lehetőség itt is van, állítólag szép is, bár nagy különlegességre nem kell számítani.

Zuhogó esőben, pirkadat előtt kikutyagoltunk a buszállomásra és néhány óra múlva kiszálltunk Puerto Princesa napszítta, poros utcáin. A város különösebben nem izgalmas, viszont van reptere, szinte a város közepén, és jó közlekedése a sziget többi részébe. Meglepően jó helyet találtunk magunknak, amit egy dán sráccal osztottunk meg. A meglepő a konyha volt, ahol egy jó kis borozós estét csaptunk mindenfajta trópusi gyümölcs társaságában és komolyzenét hallgatva a számítógépről. Újdonsült barátunk karitatívmunkát folytatva járta a Fülöp-szigeteket, iskolákban a gyerekeknek elmagyarázta a fogkefe és fogkrém használatát, majd szétosztott minden gyereknek egy-egy fogkefét. Állítólag még ilyen egyszerű dolgot is nagyon nehéz előre leszervezni az iskola vezetésével, e-mailekre nem válaszolnak és a telefonokat nem veszik fel.

Egy nappal hamarabb foglaltuk el a szállást, mint a dán ismerősünk, és amikor ő megérkezett, bőszen dicsértük, mennyire kellemes, csendes helyre kerültünk. Természetesen, alig költözött be ő is, a szomszédban iszonyatos hangerővel és igénytelenséggel megszólalt a karaoke és késő éjszakáig nem akarta abbahagyni. Nem győztünk tiltakozni, hogy előző este ez nem így volt…  No és persze kakasokból itt sem volt hiány. A Fülöp-szigetek hírhedt a kakasviadalokról.

Egyik nap motort béreltünk, amivel elrobogtunk a nemzeti parkba, ami a barlangjáról híres, amin egy folyó keresztül folyik, és ezen lehet hajózni. A barlang megközelítése a tenger felől hajóval történik, legalábbis az útikönyvek teszik a lovat a helyi vállalkozások alá. Csak véletlenül találtunk egy táblát, ami tájékoztatott egy pár órás sétaútról, amivel szintén el lehet jutni a barlang bejáratáig és ott lehetőség van beszállni egy kis csónakba. A séta során 2-3 alkalommal keresztezni kell nagyobb patakokat, amin jó pénzért tutajon átszállítják az embert. Vállalkozó szelleműek akár át is úszhatják, bár nem tudom, hogy a tutajos nem akar-e majd agyoncsapni a lapátjával. A barlangnak az útikönyvek nagy hírét keltik, ellenben a barlangba csak korlátozott számú, napi 600 fő mehet be. Senki sem tudja, tulajdonképpen mire való ez a korlátozás, viszont sok bonyodalmat okoz a turistairodáknak. Egy ilyen útra, ami meglehetősen túlárazott, két héttel előre kell foglalni. A barlangon belül használt csónakba értesülésünk szerint 10-15 fő fér be, viszont csak az első embernek van reflektora, neki is kell irányítania a fénycsóvát. Valami olyasmit kell elképzelni, mintha a Bazilikát menne el az ember megnézni éjszaka egy elemlámpával. Sajnos mi kihagytuk ezt a barlangot, mert sokáig nem vettük észre a táblát és arra vártunk, hogy az erős szél miatt leállított hajók újrainduljanak. Mire felocsúdtunk, addigra olyan késő volt, hogy vissza kellett indulnunk Puertoba. Útközben hatalmas zivatar kapott el minket a robogón, de baj nélkül megérkeztünk a városba estére és meglepő módon, nem fáztunk a menetszélben, holott a lábunk teljesen elázott.

A remek napot egy remek étterem felfedezésével fejeztük be, ahova a többi városban ragadt külföldi is szívesen tért be. Mi annyira megkedveltük a főztjüket, hogy még a repülőnk indulása előtt is egy kora ebédet befaltunk, mi voltunk az első vendégek. A reptéri taxit határozottan 5 másodperc alatt lealkudtuk a felére, de a sikerünktől a mi állunk is leesett. A siker titka az lehetett, hogy tudtuk a szállásadótól a valódi árat és mi csak erre tartottunk igényt.

                                Kuka a piacon - valaki "nagylelkű" adománya