A határtól Siem Reapbe vezetett az utunk a taxival, az Angkor mellett kinőtt, legfejlettebb kambodzsai városba. Az agyforraló melegben sokat vacakoltunk, mire kiigazodtunk a térképen és megfelelő szállást találtunk. A kiválasztott helyen kialkudtuk, hogy ingyen mosathassunk.

Finomat ebédeltünk, kicsit sziesztáztunk, majd megvettük a következő napokra a belépőjegyet a khmer királyok városaiba, amivel még aznap bemehettünk a naplemente fényeiben megnézni Angkor Watot, a legnagyobb megmaradt templomot.

A khmer birodalom 600 éves fennállása több kritikus időszakkal, háborúkkal, bukásokkal és ujjá éledésekkel volt tarkítva. A khmer királyokat 800-ban sikerült egyesíteni és sok költözés után a főváros Rolous lett, Angkortól dél-keletre. Hindu vallás alapjaként a király kikiáltotta magát istenkirálynak, mint Siva földi helytartója és felépíttette a templomhegyek hosszú sorában az elsőt. A templom Meru-hegyet jelképezi, ahol Siva lakik és így a hindu univerzum középpontja. A terület nem bővelkedik dombokban, így gyakran mesterségesen oldották meg az analógiát. A toronyként megjelenő templom legfelső szentélyében folyt a rituálé. A khmer építészek nem találták ki, hogyan lehet boltívekkel nagyobb fesztávokat áthidalni, csak az álboltozatot ismerték. A téglák malter nélkül illeszkednek és a párás időjárás ellenére nem mohosodnak. (Ez nem mondható el a mai termékekről.) Mivel csak vallási építmények készülhettek maradandó köböl és téglából, a világi épületekből nem maradt fenn semmi, még a királyi palota sem. Rolous mellett építették az első hatalmas víztározót, amivel öntözni tudták a földeket egész évben. A Meru-hegy ráadásul tavakkal van körülvéve, tehát ideológiai szempontból is kapóra jött a beruházás.

Ezt követően a figyelem kicsit elterelődött Rolousról és amikor a környék ismét a főváros kitűntető szerepét kapta, a választás Angkorra esett. Új vallás, a buddhizmus kezdett teret hódítani, ahogy a khmerek felügyeletük alá vonták Thaiföld és Laosz déli részeit. További királyok jöttek-mentek, de Burma és Malajzia is terítékre került, amivel egy időben megépült az angkori templomok legfenségesebbike, a Visnunak szentelt Angkor Wat. Az útikönyvek fontosnak tartják a tömeg elkerülésére tehető kísérletek ismertetését, ezért az első napfelkeltekor lélekben felkészültünk a legdurvább nyomulásra. Amikor odaértünk a bringánkon inkább az lepett meg bennünket, hogy milyen kevesen vannak. Vagy a kínai kirándulók edzettek meg bennünket, vagy december első hete nagyon kellemes időszaknak számít.

    Dombormű Apszarákról

Az Angkor mellé épített víztározók idővel már nem elégítették ki az igényeket, a templom építésének gyötrelmei és a vietnámiak ellen vezetett katasztrofális hadjárat a város hanyatlásához vezetett. 1177-ben a chamok elfoglalták és felégették a fából épült települést. Néhány évvel később sikerült megszabadulni a támadóktól, de az ország olyan sérülést szenvedett, hogy az új király jobbnak látta, ha áttér a hinduizmusról a buddhizmusra és egyúttal Angkor helyén felépíti az új fővárost, Ankgor Thomot, amit immár fallal, vizesárokkal és vad krokodilusokkal is védtek. Az új város középpontjába Bayon került. Ez a templom kitűnik a többi közül a rengeteg tornyával és főleg az azokat díszítő több száz, méteres kőarccal, amik az építtető királyra hasonlítanak. A Nagy Testvér figyel! A sejtelmesen mosolygó fejek és a templom fő célja a mai napig kérdések elé állítják a kutatókat.

A várost az 1400-as évek közepéig használták, amikor a thaiok elől Phnom Phenbe menekültek, azt követően csak az itt ragadt szerzetesek és zarándokok látogatták, lassan a dzsungel visszahódította, de a majmok felfigyeltek a műalkotásokra.

A nemzetközi köztudatba 1860-tól került vissza, amikor a francia Mouhot részletes feljegyzést és rajzokat készített a gyökerekkel benőtt templomokról. A századfordulótól kezdve megindultak a turistahadak és a restaurátorok flottái, hogy a homokkő épületeket megmentsék a pusztulástól, környezetbarát módon elefántháton járva a területet. Az első húsz év a különböző helyreállítási irányzatok megvitatásával telt, majd megegyeztek abban, hogy az eredeti építési technológiát alkalmazzák újra a teljes épület szétszedésével és megerősített összeállításával. Így eltelt néhány évtized, amit a Vörös Khmerek és a kambodzsai polgárháború keresztezett. Az illetékes hatóságoknak még idejében sikerült az elmozdítható szobrokat és műalkotásokat biztonságba helyezniük, és ezeket azóta nem szándékoztak visszarakni.

A háború miatt járt pórul az egyik látványos templom, a Baphuon nem messze Bayontól. A háború pont akkor tört ki, amikor a templomot már kődarabról kődarabra szétszedték és a feljegyzések a válságos időben megsemmisültek. A békében hozzáláttak, hogy újjászülessen a templom és egy bő évtized alatt ez sikerült is, de a fűben még mindig hevernek kimaradt 3D-s puzzle darabok.  

A restauráció és a turisták érdekei Angkorban nem járnak kéz a kézben. A felújításhoz elengedhetetlen tisztogatás megfosztja a benőtt templomokat a növények által keltett romantikus látványtól. A felfedezéskori legendás állapotra természetesen nem számítottunk, de mi már hiába kerestük az egyik kapu arcdíszét, amit egykor körbefontak a gyökerek. A fák gyökerei persze köveket mozgatnak meg, ami folyamatosan rombolja a templomokat. Néhány helyen a hangulat kedvéért mégis meghagyták a nagyobb növényeket. Valójában ezeken kívül gondosan meg van tisztítva a terület. Egyes helyeken olyan romok vannak, hogy első pillantásra úgy tűnik, itt nem volt semmi restaurálás. Ezt a tévhitet sietnek eloszlatni a hatóságok, bemutató táblán látható egy részlet, amin a most romnak látszó részek korábban szinte kőrakások voltak.

A templomok restaurálásán számos ország régészei dolgoznak, de egy templomon általában egy ország emberei tevékenykednek. Ezekről néha táblán értesülhet a látogató. A legnépszerűbb, fákkal benőtt templom komplexum például az indiaiaké. Jól választottak, semmit nem kellett csinálniuk, gondoltuk elsőre, de mint előbb írtuk, ez nem igaz.

Találtunk hazait is, a magyar-német együttműködésben restaurált Szent Tehén templomot, de itt nem találtunk tájékoztatást. Nem tartozik a nagyobb templomok közé és, ha nem keressük céltudatosan, akkor a templomok barangolásával eltöltött három nap alatt nagy valószínűséggel nem is futunk bele.

A több napos biciklizés után tuk tuk-ot béreltünk, hajnalban keltünk, hogy a nap első sugarai ismét egy templom tetején érjenek bennünket Angkor környékén, aztán tovább száguldottunk a dermesztően hideg pirkadatban a távolabb fekvő Banteay Sreihez. A kora reggeli fényben bűvölten álltunk a kicsiny templom rózsaszínű kőből készült, finom faragásai előtt. A nap többi részét a környék megtekintésével töltöttük, de ez már más lapra tartozik.