Ahogy egy hajnali komppal visszatértünk Koronba, máris hozzáláttunk az új kalandra való felkészüléshez. Kajaktúrára indultunk a szigetek közé. Remek szolgáltatást kaptunk az irodától, ahol béreltük a kajakunkat. A kapcsolatot még a búvárkodás előtt felvettük és megbeszéltük a részleteket.  Sikerült normális kajakot kapnunk. Alapból a széles, borulás biztos, nyitott hajót akarták csak felajánlani ilyen célokra, de azzal nem lehet rendesen haladni. Aztán elszólta magát a bérlő cég alkalmazottja, hogy van a főnöknek zárt ülésű kajakja is, de azt nem szokták kiadni. No, ennyiben nem hagytuk az ügyet, ekkor meggyőztük őt, hogy egyikünk a verseny kajakot is megüli, arról meg, hogy a másikunk még nem kajakozott egyáltalán, nem szóltunk. Elmondtuk hogyan kell visszamászni egy borulékonyabb hajóba és ez elég meggyőzően hatott. Ezen a ponton megtört az ellenállás, megkaptuk a főnök kétszemélyes hajóját. 

Az indulás előtti este megkaptuk a vízhatlan zsákokat, hogy időben belepakolhassunk. Kaptunk vízhatlan térképeket, ár-apály táblázatot és azon túl, hogy korábban részletesen végigbeszéltük az útitervünket, megkaptuk kinyomtatva is. Elmagyarázta az ár-apály, hogy hol és hogyan befolyásolja az evezésünket. Sok hasznos tanáccsal ellátott, például, ha esik az eső és fázunk, ugorjunk a vízbe. A lakatlan szigeteken való kempingezéshez, ha akartunk volna, teljes felszerelést bérelhetünk (sátor, főző, hordozható zuhany!), de mi nem akartuk túlzásba vinni a dolgot. Hallottuk, hogy kiépített piknikhelyeket lehet találni, ahol van pad, asztal, tető, tűzrakó hely. Matracra volt csak igényünk, azt viszont megkaptuk bérleti díj nélkül is, méghozzá a legjobb típusút. Bevásároltunk 4 napra ételből, italból és izgatottan vártuk az indulás napját.

Reggel vízre tették nekünk a kajakot, mi belepakoltuk a szükséges cuccainkat. Meglepő módon belefért. Az egyik alkalmazott próbált evezéssel kapcsolatos tanácsokat adni, mire Kay leintette őt. „Hagyd, versenyzők voltak.”

Első nap rendkívül bátran nekivágtunk Kororból, Ngeruklabel-sziget északi partjai mentén, a rengeteg apró sziget takarásában, mivel a nyílt víz felől nagyon erős szél fújt. A cél, hogy délután Ngeruklabel legnyugatibb nyúlványát elhagyva keresztülvágjunk Ulong szigetéhez és ott a legtávolabbi csücsökben a kiépített strandon éjszakázzunk. Ez a nap ígérkezet a nevezetes helyek tekintetében a legkevésbé látványosnak és a szél miatt a legfárasztóbbnak, de a lelkesedésünk még friss volt. Bár már az első óra lapátolás után úgy éreztük, menten leszakad a vállunk és áldottam a szerencsénket, hogy nem két egyszemélyes hajót bérletünk ki. Napközben nem került utunkba homokos part, így az ebédünket egy tengerrágta sziklára kimászva költöttük el. Az ulongi homokos partra érve már az utolsókat rúgtuk. Megvártuk, míg a néhány embert elviszik motorcsónakkal, akik napi túrájukat a piknikhelyen töltötték, aztán az asztal tetején szétterítettük a cuccainkat, megvacsoráztunk, a kajánkat a patkányok elől biztonságos helyre menekítettük és lefeküdtünk aludni. Az első éjszakán annyira fáradtak voltunk, hogy még az alvás sem ment. Néha egy-egy diószerű ökölnyi termés hangos robajjal végiggurult a fejünk feletti fémlemez tetőn, a szúnyogok sem kíméltek minket, de azért szép trópusi éjszakánk volt.

Reggelre ébredve mindent rendben találtunk, visszaültünk a kajakba és sajgó izmokkal ismét nekivágtunk a tengernek, vissza Ngeruklabel nyugati és déli oldala mentén. Már rutinosabban forgattuk a térképeket és gyünyörű helyeken töltöttük a napot. Megálltunk sznorkelezni egy türkizkék szorosban, ahol egy japán repülőgéproncs is volt. A hosszabb pihenőt hosszabb evezés követte, Macharchar szigetére, hogy megkeressük a világhírű medúzás tavat. 10 ezer év alatt a sziget belsejében megtalálható védett tóban természetes ellenség hiányában a medúzák elvesztették a fullánkjukat. A tó belseje felé kell úszni, hogy a legsűrűbb részre kerüljünk, itt tényleg olyan érzés, mintha Alíz Csodaországban egy medúzalevesbe pottyant volna. Az ember végtagjai úszás közben a zselészerű anyag közt kapálóznak, de a kezdeti irtózást le lehet küzdeni. Már erősen vége volt a napnak, amikor a legközelebbi homokpart felé vettük az irányt. Ezt az éjszakát megosztottuk egy másik kajakozóval. A hely gyönyörű volt, két sziget közt kialakult homokpadnak két irányban volt kilátása a tengerre, a naplementére és napfelkeltére. Éjszaka pedig ezüstösre varázsolta a vízfelszínt a telehold. A víz alatt, partközelben színes óriáskagylót lehet nézni, ami akár a méteres hosszt is elérte.

Új táborhelyünk kevésbé volt szúnyogos az előzőnél, de annál inkább patkányos. Aggódtunk, hogy a tető alatti gerendákra felkötött kajás csomagból mi marad, de reggel mindenünk megvolt. Kigyönyörködtük magunkat az óriáskagylókban és egy húzósabb menettel áteveztünk partmentén egy Hosszú-tónak nevezett lagúnához. A tengerrel való összeköttetést egy időszakosan víz alatt lévő homokos rész biztosítja, amit sűrűn benőtt a mangrove erdő, közepén egy csapással a kajakosok számára. Még éppen elcsíptük azt a vízállást, amivel a hajóban ülve át lehetett menni a kb. fél kilométeres szakaszon a lagúnához. Kerülgettük az apró szigeteket a tavon, hallgattuk a trópusi madarak fura zenéjét. Volt olyan madár, ami teljesen szabálytalan időközönként egy-egy hangot szólaltat meg különböző magasságokon, ebből mindig valami nagyon kísérteties dallam született. A lagúna végén megtaláltuk a Végzet Alagútját, ami itt kötötte össze a lagúna vízét a nyílt vízzel.  Visszakanyarodtunk és áteveztünk a barlang másik oldalára, ahol megkerestük az Einstein-kert fantázianevű pontot. Egy rakás agykorallt találtunk mindenféle színekben. Mikor kigyönyörködtük magunkat, továbbálltunk, hogy megnézzük a fehér iszapjáról híres tejes kék színű kis partszakaszt. Már nagyon hozzáedződtünk az állandó evezéshez, így nem voltunk olyan iszonyatosan fáradtak aznap este a táborhelyünkön és ez volt a legszebb esténk is. A naplemente kifogástalan volt, se szúnyoggal, se patkánnyal nem találkoztunk.

Korán keltünk reggel, mert nagy kaland várt ránk. Hogy körbekerüljük teljesen Ngeruklabelt, egy nyúlvány miatt keresztül kellett evezni a zátonyon, ki a mély víz fölé, majd vissza a védettebb vizekre. Figyelmeztettek minket, hogy a zátonyon a hullámok megtörnek és erősen vernek, csak bizonyos vízállásnál lehet keresztüljutni rajta, de még ez sem biztos. Felvettük a vízhatlan szoknyát, hogy víz ne kerüljön a hajóba és nekivágtunk. A kritikus szakaszon teljes erőből kellett evezni a szembejövő hullámokkal, amik átcsaptak a hajó felett, de két-három ekkora tarajos hullám volt és kint voltunk. Nagy megkönnyebbülés volt a nyílt víz több méteres, de nyugodt hullámok hegyein-völgyein lapátolni. Ha éppen egy hullámvölgy alján jártunk nem láttuk a horizontot. Ám itt még nem volt vége. Erős szél fújt a part felé és jórészt kedvezőtlen irányban. Mikor egy óra múlva elhaladtunk a földnyúlvány előtt, keresztülvitettük magunkat a hullámokkal a zátonyon és behajóztunk egy védett öbölbe. Túl voltunk a túránk legnehezebb részén.

Kicsit bóklásztunk a lagúnákban, majd kijjebb mentünk egy dugong rezervátum szélére, ahol sokat sasoltunk, de egy gyanús hangnál többet nem tapasztaltunk ezekből az állatokból, sajnos. Komótosan visszaeveztünk a korori kikötőbe, ahol azzal fogadtak minket, hogy motoros hajóval kerestetnek minket, mert nem láttak reggel a táborhelyünkön. Kiderült, hogy nem gondolták, hogy hajnalban keresztül tudunk evezni a zátonyon és kiküldték a hajót, hogy majd arra szálljunk fel. Hiába üzentünk egy arrajáró madarászó hajóval a földnyúlvány túloldalán, azt az üzenetet nem kapták meg. Nos, mi mindent úgy tettünk, ahogy meghagyták és a kenukat épségben visszaszállítottuk a megbeszélt helyre, mostuk kezeinket. Ettől a kis félreértéstől eltekintve a lehető legtökéletesebben sikerült az elmúlt négy nap.