Az éjszakánkat, mint általában két helyszín között, ismét vonaton töltöttük és még napfelkelte előtt érkeztünk meg Zhangjiajie (zangdzsádzsé) városba. Ez volt utunk során az első olyan pont, ahol érzésünk szerint a Lonely Planet Kína kiadása cserbenhagyott minket. A világhírű Wulingyuan Nemzeti Parkhoz igyekeztünk. Fél napunk és némi pénzünk ráment arra a felfedezésre, hogy a helyiek Wulingyuant teljesen más névvel illetik (tehát fogalmuk sem volt, hova akartunk menni) és az útikönyv által megadott tömegközlekedési eszközök közt jelentős távot gyalog kell megtenni, térkép nélkül. Egy felesleges, egy órányi buszos kitérő csúcspontjaként egy bácsit kérdeztünk merre tovább, aki készségesen magyarázott. Miután érezte, hogy nekünk ez kínaiul volt, segítőkészen leírta kínai karakterekkel – azt gondolta így már érthető lesz még számunkra is. Egy ismeretlen szálloda halljában kielégítettük régóta esedékes internetezési szükségletünket, majd ismét visszatértünk a vonat pályaudvarra, hogy újult erővel nekivágjunk a lehetetlennek tűnő feladatnak. Itt megtörtént a csoda. Egy 10-12 éves kislány ékes angolsággal megszólított bennünket. Valószínűleg a napi angol házi feladatát akarta rajtunk leróni, de mi kapva kaptunk az alkalmon, mert úgy tűnt, hogy a válaszainkat is megérti. Kiderült, hogy a családja pont a nemzeti park bejáratának közelében lakik és látva tanácstalanságunkat, elkísért bennünket a buszpályaudvarra és felpakolt minket a helyes buszra. Még ez is érdekes volt, mert hiába volt ő ott, mint kínai és helyismerettel is rendelkező, és hiába ismételgette a falu nevét, ahova mennünk kellett, az összes buszsofőr el akart volna minket vinni valahova máshova (ez történt délelőtt is). Napnyugtára érkeztünk meg oda, ami másfél órás buszútra volt a hajnali kiinduló pontunktól. Ekkor felrémlett előttünk a jövő útikönyve, már elegendő GPS koordinátákat megadni, az okostelefonokkal bárhova el lehet jutni az internetről szerzett legfrissebb információ birtokában. Igaz, Kínában ez még nem működne, mert a Google le van tiltva.

Köszönjük ismét ennek a kínai kislánynak, hogy sikerült az utunk egy újabb természeti világörökséghez!

Több mint háromezer oszloperdő alakult ki a Wuling-hegységben, ahol a vastag mészkő réteg rácsszerű feltöredezésével és a közök szétmállásával több száz méter magas pillérek jöttek létre a karsztmezőn, néhányuk meghaladja a 800 m-t is. A kínaiak nem fukarkodnak fantázianeveket adni a kicsit vagy kevésbé különleges természeti formáknak is. Jókat szórakoztunk a Holdat csodáló nyúl, Majomtábornok szemrevételezi a majomsereget, A világ elsőszámú természetes hídja, Öt hölgy üdvözli a generalissimot, vagy Az út a menyekbe elnevezésű helyeken. Az Avatar film megálmodói is állítólag innen merítettek inspirációt a lebegő sziklák látványához. Egészen véletlenül pont ezt a filmet sikerült elcsípnünk és bemelegítésként végignéznünk Yichangban a pályaudvaron, mielőtt Zangjiajie-be indultunk volna, pedig nem tudhatták, hogy oda tartunk.

Ahhoz képest, hogy nekünk mennyire nehezen sikerült megtalálnunk a főbejáratot, rajtunk kívül sajnos rengeteg kínai kirándulónak sikerült. A bejáratnál kiállított térkép mindenkit tájékoztatott a legnevezetesebb kilátó helyekről, így az oda vezető utakat még hajnalban kell elcsípni, különben a tülekedő és ordibáló tömegben kell eltűrni a látványt. Szerencsére, ha a fő csapásirányról letért az ember, akkor az értetlenkedő tekintetek elhagyása után, teljesen néptelen és ugyanannyira szép tájakat lehetett felfedezni a nemzeti parkban. Két napunk maradt túrázásra, de a végén rettentően sajnáltuk, amikor tovább kellett állni.

A természetvédelmi területen belül vannak szálláshelyek is, de mi a kényelmi szempontokat feladtuk és a főbejárat közelében választottunk helyet, amit két ránk akaszkodó „közvetítő” lerázásával sem tudtunk igazán lealkudni. Mivel a többi falubeli lehetőséget igen borsos áron mérték, mi maradtunk a lepukkant helyen. A hideg hajnalokon fűtés nem akadt, de legalább volt forró zuhanyvíz.

Újabb közlekedési nehézségek elé állított minket Guilin két pályaudvara – második cserbenhagyás az LP részéről. Természetesen mi arra érkeztünk, ami mellékpályaudvar volt, a térképeink meg nem voltak eléggé részletesek, így két órába telt rájönnünk erre az apróságra. A város kellemes emlékeit a remek szállásunk és a városban itt-ott elszórt karszthegy-szigetek látványa adták. Sétáltunk a ragyogó időben, megnéztük hajnalban a tai chi-zós embereket, a teve és az elefánt alakú sziklát a Li partján. Sajátos kínai rendszer, hogy a város szerves részét képező természeti látnivalókat, ha lehetséges, akkor biztos körbekerítik, hogy csak belépő árán lehessen megnézni. Kipihentük magunkat és hajót béreltünk Yangshuoba, a hippi kisvárosba.

A Li-folyó cukorsüveg hegyek között kanyarog, az ég és a hegyek EKG-vonal mentén válnak el egymástól, nagytestvére a Rio de Janeiró-i városképnek. Yangshuo csak az utóbbi években vált a hátizsákos turisták célpontjává, akik szimatot fogtak a világon egyedülálló és könnyen elérhető karsztkúpokról. Mivel az a tapasztalat, hogy ami az olcsón utazó és felfedezni vágyó közönség körében népszerű lesz, az néhány év múlva vonzza a nagyobb igényeket támasztókat is és így az árak egy-kettőre a magasba szöknek, ideje minél hamarabb megnézni ezt a helyet, amíg elérhető áron van. A kicsi város – kínai szemmel inkább falu – a folyó és a kúpok által körbefogott kis medencében terül el. A kirándulókedv kielégítésére biciklit lehet kölcsönözni és azzal különböző irányokba elcsalingászni a hegyek közé a folyók mentén. A földeken dolgozó parasztok békésen tűrték, hogy lefotózzuk őket, a folyóparton sorakozó bambusztutajosok versenyt ordibáltak a kegyünkért, de mi már eleget hajóztunk. Felkarikáztunk a folyó mentén és megnéztük messziről a Hold-hegyet. A környék valószínűleg a sziklamászók és boulderezők paradicsoma, mi ezt az élményt kihagytuk az utunk során. Majd, ha egyszer visszatérünk!

A kúpkarsztoktól megint egy nagy út várt ránk Yunnan fele. A több, mint félnapos vonatút végig karsztvidéken vezett keresztül, elképesztő a terület nagysága. Elhaladtunk a Shilin melletti Kőerdő mellett, amelyet igazából visszaúton néztünk meg, de tematikailag ide kívánkozik a leírása. Shilinben a Shangri lá-ból Guangzhouba vezető utunkon álltunk meg, mert úgy számítottuk, akkor lesz több időnk. Megtalálni a lapos medencéből kiemelkedő karrmezőt szerencsére nem jelentett gondot. A viszonylag lapos mészkőtömbből a rengeteg csapadék a hosszú évek eróziója nyomán 20-30 m magas függőleges pengéket, ördögszántást alakított ki. A kiterjedt területen simán el lehet tévedni, ha az ember kicsit szem elől téveszti az útjelző táblákat a fantázianevekkel illetett formákhoz. A kőerdő különösen kilátóból, felülről nézve volt érdekes.

Ami miatt ez utóbbi utunkat mindig elképedve emlegetjük, az – már megint – a vonathoz kapcsolódik. Shilint egy hosszú vonatozás pihenőjeként iktattuk be, így előre megvettük a jegyet a Kőerdő megtekintését követő 22 órás utazásra, ami drága is volt és időben kell foglalni. Minden rendben haladt, a vasútállomáson gyorsan megalkudtunk a bevivő taxissal, a kőerdőből idejében a kijárat felé vettük az irányt, nem tévedtünk el, de arra nem voltunk felkészülve, hogy a nemzeti park bejárata előtt hemzsegő taxik és buszok közül egy sem akad majd, amelyik kivinne minket az 5-8 km-re levő pályaudvarra. Próbáltunk kérdezni mindenkit, az idő pedig egyre csak telt. Végső kétségbeesésünkben nekiindultunk gyalog az útnak. Kb. egy km-t tettünk meg, amikor jött egy motoros tricikli, teli emberekkel. Elálltuk az útját és kérdezés nélkül felszálltunk rá. Egy ideig jó irányba ment, de egyszer csak megállt és az emberek leszálltak róla. Még mindig nagyon messze voltunk, az egyetlen esélyünk az volt, hogy megértetjük a sofőrrel, iziben száguldjon el velünk a pályaudvarig. A köszönöm mellett a vonat(pályaudvar) volt a másik szó, amit kínaiul elsajátítottunk, de úgy éreztük, teljesen feleslegesen. A rengeteg nyelvjárás miatt vagy tíz különböző kiejtési és hanglejtési módot hallottunk eltérő helyeken. Itt is öt perces értetlenkedés után csak az segített, hogy előkotortuk a vonatjegyet, abból végre kitalálta, mit szeretnénk. Alig pár perc maradt a vonat érkezéséig, ha lovaskocsi lett volna, tuti beállok én is ostort csattogtatni. Végre megérkeztünk, éppen idejében. A tricikli sofőrje szemlátomást ugyanolyan boldog volt, mint mi, nagyon hálásak voltunk.