Yakushiman töltött izgalmas napok csak az étkezés szempontjából voltak egyhangúak. Erre viszont a komp kikötése után Kagoshimában a vonat indulásáig egy „all you can eat” hely nyújtott vigaszt. A gasztronómiai élmények kárpótoltak minket az elmúlt hétért. Egyrészt kipróbálhattunk sok fura ételt, amiket már korábban is láttunk, de teljes adagban azért nem volt kedvünk kipróbálni. Másrészt Japánban nem volt jellemző, hogy úgy álltunk volna fel az étkezőasztaltól, hogy egy falattal se menne le több. Végre sikerült. Az éjszaka Kumamotoban ért minket egy szép szálló 2 x 2 m-es tatamiszobájában. A reggel borúsan indult és mire elértünk a kastélyhoz, eleredt az eső. A reményünk lassan szertefoszlott, hogy eláll, mire végzünk a sétánkkal, sőt annyira zuhogott, hogy minden kedvünk elment a további mászkálástól. Inkább visszamentünk a szállásunkra, összepakoltunk és továbbálltunk Beppuba.

A vulkánikus erőknek köszönhetően Beppu környékén számtalan helyen kéményekből tör elő a kénszagú, sűrű fehér gőz. A földben felforrósodó víz a kőzeteket kioldva a felszínen ezerszínű tavakat formál. Színük a fehértől a terrakotta megannyi árnyalatán keresztül egészen a szürkéig változik, sőt akadt gyönyörű, égszíntopáz is. Bugyogva, köpködve, forrongva ér a felszínre a víz, amibe kis kosarakban tojást lógatnak, hogy néhány perc múlva keményre főjön. A meleg párás levegő, ami folyamatosan tör elő a mélyből különleges helyi trópusi klímát és növényzetet varázsolt.  Ezeket a tavakat a nép pokloknak keresztelte el, földöntúli erőknek tulajdonítva az aktivitást. Az ördögi homokfürdő száraz, a föld melege tartja olyan hőmérsékleten, hogy 10 percen belül csurog a fekvő emberről az izzadság, ha egy halmocskába beássák.

A kioldott ásványi anyag és iszap gyógyító erejét kültéri fürdőkben lehet élvezni és hasznosítani. Az onsen széles skálája az egyszerű láb- és kézfürdőktől az iszappakolásos, gyógy- és termálvizes, ízlésesen kialakított fürdőhelyekig mindent felölel. Kb. 3000 szálláshellyel kialakított onsen van Japánban. Ritkán koedukált, a ruhátlan férfiak és nők egymástól elzártan fürdenek. Ahol a két nem mégis össze van eresztve, ott mindenki megnyugodhat, biztosan van valami trükk. Beppunál az iszap teljesen átláthatatlanná tette a vizet és a nőknek volt deszkapalánk mögötti bejárati rész, ahonnan nyakig vízben kúszva kerültek csak elő.

A fürdő etikettje szerint a medencébe menetel előtt meg kell mosakodni. Ez vizes, szappanos kistörülközővel a test minden részének alapos, 5-10 perces beszappanozását jelenti, majd ennek zuhannyal, vagy néhány lavór víz magunkra locsolásával történő lemosását. Mindezt nem zuhanyfülkében kell megtenni, hanem kis sámlikon sorban ülve egy tükörfal előtt. A tisztálkodás végeztével a kifacsart kistörülközőt összehajtogatva a fejre téve lehet a 40 °C körüli medencében ejtőzni és esetleg beszélgetésbe elegyedni a félénk helybeliekkel.

Pokolbéli utunkat az Aso vulkán kalderájában folytattuk, amit 90 ezer éve formált egy hatalmas kitörés 128 km kerületűre. A megmaradt vulkánban volt elegendő hely és energia, hogy oldalában egyéb vulkánok formálódjanak, mint néhány pattanás. Bár a mai napig aktív, a környék évezredek óta viszonylag nyugodt, így a kalderában megjelentek kisebb-nagyobb települések és vasút is. A hírhedt Naka-dake kénes kigőzölgése és kitörései miatt a mellette lévő lelátót igen sűrűn bezárják, sőt gyakran meg sem lehet közelíteni. Mikor ott jártunk, előző nap este még azzal fogadtak, hogy le van zárva a Naka-dake-ra vezető út. Reggel mégis felmehettünk, de a kráter tetején lévő lelátót időszakonként evakuálták, annyira egészségtelenné vált a levegő a vulkán körül. Így volt egy kis időnk szétnézni. A környék teljesen kopár, könnyű fekete tufa és hamu borítja a talajt. Vannak gyalog utak, de senkit sem láttunk túrázni. Mi is úgy döntöttünk, hogy nem elég izgalmas és visszafordultunk, hátha megengedik, hogy egy pillantást vethessünk a kráter mélyére. A sűrű gőz alatt néha világoskék vizet lehetett megpillantani, a légutakat marta a kén, gyakran kellett köhögni.

Aso-ból nagy ugrással az 1995-ben romba döntött Kobe felé vettük az irányt. Összeköti a két távoli régiót, hogy mindkettő híres az ott nevelt wagyu marháról. A csatlakozások miatt jutott időnk arra, hogy Kumamoto-ban röptében egy régi földesúri villát megnézzünk. Majd már Kobéból fél napos kiruccanás keretében tettünk kísérletet Himeji várának bevételére. Sajnos nem néztünk utána interneten, ezért nagy csalódással vettük tudomásul, hogy Japán legszebb kastélyát restaurálják látogatásunk alatt, egy hatalmas cementgyárra hasonlító sátrat húzva a főépület köré, a legtökéletesebben elrondítva a látványt. Szegény, lelkes idegenvezető bácsikánk mindent megtett, hogy részletesen bemutassa a várat, de a látvány miatti csalódottságunkon keveset tudott javítani. Különösen az olyan mondatok nem javítottak a helyzeten, mint az „innen legjobb a kilátás a várra”, de ilyenkor előkapott egy dossziét és megmutatta hogyan is nézne ki.

Ha mondjuk egy ninja az éj leple alatt akart volna beszökni Japán valamelyik várkastélyába, akkor először egy vizesárok állta volna útját, amin általában két híd ível át a 4-5 m magas várfal kapui felé. A falrendszer többszörös gyűrűben fonja körbe a központi tornyot, hogy a labirintusszerű úton könnyen ellenőrizhető legyen a falak tetejéről a közeledő. A központi torony szintén ugyanilyen magas kőfalon áll, öles fa pillérekre és gerendákra támaszkodva. A ninjára kellemetlen meglepetés vár, ha a függőleges kőfalon felmászva próbál valamelyik nyíláson bemászni, mert a szemfüles őrszemek bármelyik pillanatban forró vizet, olajat vagy kőgörgeteget zúdíthattak a nyakába külön erre a célra kifejlesztett nyíláson. A többi ablak szélessége éppen csak eléri a 10 cm-t, hogy ki lehessen nyilazni vagy lőni. A központi torony bejárati szintjén hemzsegnek a várat védő, karddal, dobócsillaggal felfegyverzett szamurájok, míg a felső szintek felé haladva a földesúr igényeit szolgálják a terek. Gyakran titkos emeletek, ablak nélküli szintek is be vannak építve a külső szemlélő elől rejtetten. Mindentudó ninjánknak már csak a szeszélyesen váltakozó jelszót kell tudnia, hogy végre elérje küldetését.

Másfajta küldetést vitt véghez Colombus hajója, a Santa Maria másolata, amikor Barcelonából 290 nap alatt eljutott Kobe kikötőjébe 1990-es években. Colombus a spanyol udvart arról győzte meg, hogy Indiába el lehet jutni nyugat felé hajózva. Első úticél így az akkorra már ismert Japán partok voltak.

Aso-n nem találtunk olyan éttermet, ahol a híres helyi steak-et kipróbálhattuk volna, Kobé-ban viszont már összejött a nagy esemény. Az egyetlen negatív mellékhatása egy ilyen tettnek, hogy az ember sokáig nem lesz képes más marhaszeletet élvezni. Kobe környékén tenyésztett fekete marha húsa a gondosan megválogatott étrendnek és tartásnak köszönhetően olyan, mint a márvány. A zsírjai alacsony hőmérsékleten kisülnek, emiatt kevésbé kell átsütni. A 12 minőségi kategóriába sorolt bélszín és hátszín csak 7-től viselheti a kobe steak nevet. Rendeltünk egy nagyon jót és egy még jobbat, csakhogy lemérjük érzünk-e különbséget köztük. Éreztünk. A Kobe-ban kiszemelt étteremben a rendelt húst elkészítés előtt kihozták bemutatni. (Nem próbáltuk ki, mi történik, ha finnyásan elhúzzuk a szánk szélét és fintorogva megböködjük a húst a kezünkkel…) Ezután az orrunk előtt forró fémlapon megsütötték a szeleteket. Helyesen elkészítve a hús állaga hasonlít a puha vajhoz, az ember szájában szinte magától szétolvad, az íze pedig valóban csak szuperlatívuszokkal illethető. Bár az Aso hegy oldalában látott fekete marhacsorda nem vedelte a sört és nem serénykedett körülötte masszőr sem, akármit is csinálnak ezekkel az állatokkal, a világhírnevet méltán megérdemlik.