Közlekedés

A legegzotikusabb Fülöp-szigeteki élmény a jeepney-ket, a helyi buszokat látni és rajtuk utazni. Már az első napokban szembetalálkoztunk olyan kivénhedt buszokkal, amiken egy négyzetcentiméter felület sem látszott az eredeti színből, hanem a sofőr és művészlelkű barátja fantáziavilágát fejezte ki. Némi hasonlóságot véltünk felfedezni a thai-laoszi határ közelében fekvő Fehér templom belső dekorálásával. Vallási képek keveredtek képregény-figurákkal, sportkocsikkal és giccses jelenetekkel a karosszérián. A járművek olyan csodára képesek, hogy akárhányan is legyenek benne, még egy embernek mindig van hely. Lehet a szűk belső középére sámlikat pakolni, a busz végében a lépcsőn lógni még távolsági járaton is, és amerre már nem várható rendőr, a vállalkozó szellemű utasok a busz tetejére is ülhetnek. Ez utóbbihoz egy-két pótkerék abroncsot azért ki lehet fogni, és azon utazni már egész kényelmes. A táj gyönyörű és ezt a belülről nem lehet kellőképpen látni. Csupa por lettünk odafent, de az arcunkról nem tűnt el a vigyor.

     A következő utas a térdek közti folyosóra helyezett kissámlin fog ülni. Nem vicc.

Első tengeri kompozásunk Ceburól Boholra vezetett. A váró kulturált volt, ellenben a hajó inkább hasonlított egy szardíniás doboz belsejéhez. Az emberek kétszer négyes sorban ültek, a karnak és a lábnak alig szorult egy kis hely, csomagok elhelyezéséről a beltérben szó sem lehetett és a délutáni forróságban csurom vizesek lettünk a műbőr üléseken. Az járt a legjobban, aki el tudott így szunnyadni.

A legolcsóbb járgány a kismotor, ilyen van mindenfele, egyszer mi is béreltünk. Egy érdekességet hallottunk a bukósisak használatáról egy pártól, akik több éve mindig ide járnak nyaralni. Kezdetben senkinek sem volt bukósisakja, aztán kötelezővé tették, de csak a vezetőnek, majd egy újabb év múlva mindenkinek. Az ezt követő évben viszont betiltották, mert történt pár bankrablás bukósisakban. Végül helyreállt a rend és ma újra kötelező.

Gyakori járgány a motoros oldalkocsi, amit régiónként változó stílusban eszkábálnak össze. Ebben másfél embernyi hely van, mi azért mindig belepréseltük magunkat, ha szükség volt rá, a két hátizsákunkkal együtt is. Oldalkocsis kategóriában viszont mindenképpen a bmx biciklié az első hely.

A szigetek közötti közlekedéshez a hajó vagy repülő szükséges. Az utóbbi néhány helyi fapados légitársaságnak köszönhetően egész megfizethető. Egy sokat emlegetett beszélgetés hangzott el Cebu város repülőterén, amikor az épületből kilépve meg akartam tudni, hogyan fogunk eljutni a váróból a repülőhöz. Gondoltam, hogy a válasz vagy busz vagy gyalog lesz, ehelyett azt mondta a kisasszony, hogy esernyővel. Még suttogva meg is kérdeztem a párom, ő is úgy értette-e. A kijáratnál pedig valóban a kezünkbe nyomtak egy szép narancssárga ernyőt a kinti verőfényes napsütés ellen. Szóval a keresett válasz a gyalog lett, de így igazán emlékezetes maradt.

A Manilai repteret nagyon jól ismerjük, épp elég éjszakát töltöttünk vendégszeretetében. A légkondija és a padlója nagyon hideg, de már kitapasztaltuk, hogy melyik étteremnek van hozzáférhető wifije. Itt készítettük el a blogunk szépséges kékmintás hátterét. Az első elutazásunk azonban nem ment zökkenőmentesen. Több terminálja van, és ezek közúton elég távol esnek egymástól. Palaura utazásunk első lépése egy Fülöp-szigeteki belföldi járattal kezdődött. Mivel ugyanarra a terminálra érkeztünk, mint amikor az országba jöttünk, azt hittük ez a nemzetközi terminál is és innen indul az esti gépünk. Gondoltuk van nemzetközi, meg helyi, de ez nem ilyen egyszerű. Egyrészt 4 terminál van. Az 1. az igazi nemzetközi, nagyon zsúfolt és leharcolt. A 2.-at csak az ország legnagyobb légitársasága használja, a 4. meg tisztán belföldi. A 3. néhány belföldi fapados járat bázisa, ez a legmodernebb és legtisztább, a mi bázisunk is ez volt. Mivel ide érkeztünk Vietnamból és japán járatokat is láttunk a kijelzőkön erről hittük, hogy nemzetközi. De csak azért érkeztünk ide, mert éppen Fülöp-szigeteki fapadossal jöttünk, a japánok meg szerintem kibulizták a legmodernebb repteret maguknak. Ezen a terminálon vártuk volna a gépünk indulását, de csak nem akart a kijelzőn megjelenni. Végül kiderült, hogy az 1.-re kell átmennünk, ahova közvetlen reptéri buszjárat van, de így is csak másfél óra múlva tudtunk a másik terminálon lenni.  Nem késtük le a gépet, sőt valami történt a géppel és eleinte néhány órát várattak, majd mindenkit elszállásoltak egy szuper hotelban. A pilóta csak annyit közölt, hogy jobban szereti, ha van ablaka a fülkéjének. Mi pedig nem bántuk, hogy majd egy napig kényeztettek minket és degeszre ettük magunkat a svédasztalra kipakolt finomságokból.

Utazni a szigeteken és a szállásokról általában

Tömören összefoglalva, nagyon egyszerű és kényelmetlen. Az emberek szépen beszélnek angolul (nem hiába hivatalos nyelv), a külföldiekkel nagyon tisztelettudók és barátságosan köszöngetnek az utcákon, jellemzően Ma’am-nak vagy Sir-nek szólítva az embert. Ezzel mindig mosolyt csaltak az arcunkra. A közkeletű angoltudásból és segítőkészségükből fakadt, hogy eligazodni és tájékozódni többet nem jelentett akadályt.

A szállások kényelmessége csak a rászánt pénztől függött, mindenki könnyedén megtalálhatja a kedvére valót. A hátizsákos utazókra szakosodott helyeken általában akadt wifi vagy internet, ellenben legnagyobb meglepetésünkre a manilai hotelban, ahova a reptér elszállásolt minket, ott keményen fizetni kellett volna ezért a filléres szolgáltatásért.

Ételek

Bizonyos ételek nagyon mély nyomokat hagytak bennünk. A Fülöp-szigeteken a három fő ízből szeretnek kettőt keverve tálalni, de nem úgy, ahogyan azt az általunk eddig meglátogatott ázsiai országokban megszoktuk. A hatás sokkal erőteljesebb és kevésbé felejthető. Például képzeljünk el egy édes vajjal kikevert krémes tortaszeletet, amit megszórtak sós és erőteljes ízű sajttal. Az élmény csak nehezen megszokható, viszont a szigeteken nagyon gyakran lehet ilyesmivel találkozni. Aminek már mi is megörültünk, hogy Thaiföldhöz hasonlóan itt is szeretik az édeskés savanyú gyümölcsöket, mint az ananászt vagy a mangó zöld, kemény, savanyú típusát, sós vízbe mártogatva enni, volt hogy chili is járt hozzá.

Amint megérkeztünk a Fülöp-szigetekre, egyből belevágtunk a sűrűjébe, az utcai sütödéből vettünk zöldséges tavaszi tekercset, rántott csirkebelet és tükörtojást. A csirkebelet valószínűleg megfőzték, majd felszúrták egy pálcikára és kirántották. Az íze a csirkeagyhoz hasonlított és nem várt módon, a legfinomabb volt a három felsorolt étel közül.

Az adagok mérete okozott néha meglepetést. Az éttermekben rendes, bár nem nagy adagokat adtak, a kifőzdékben viszont a tányér mérete a kistányér és a kávéscsésze alátét között változott. Érdemes volt szemügyre venni a tányér méretét és attól függően 2 vagy több tányérral rendelni. 

Egyik nemzeti étel az adobo, ami ecetes fokhagymás lében főtt disznó, csirke, vagy tintahal és leginkább rizzsel eszik. Enyhén savanykás pörkölthöz hasonlított a sertés változat, külön már nem kellett savanyút enni hozzá. Finom volt, amikor több volt benne a hús, mint a szalonna. Sajnos ez nem volt túl gyakori. Néha már szalonna ragura hasonlított, ilyenkor a tintahalas volt a jobb a választás. Kezdtük azt hinni, hogy az országban csak szalonnából állnak a disznók. 

Két különlegesség, amire európai szemmel lépten-nyomon felfigyel az ember. Az egyik a lila tojás, amit az itt gyakran használt, lila színű yamgyökér sós levében főznek ki, de ízében nem igazán különbözik.

A másik a halo-halo-ra keresztelt gyerekek kedvence. Ez amolyan mindent bele édesség, minden benne van, ami kicsit is édesnek mondható. Kukorica, gumicukor, édesburgonya, lila yamgyökér vagy éppen csőtészta …  A fő kritérium, hogy színes legyen és az egész nyakon legyen öntve sűrített tejes jégkásával.

Ha szálláson kaptunk reggelit, az legnagyobb eséllyel porból készített palacsinta volt, ujjnyi vastag tésztával és juharsziruppal. Erre igen gyorsan ráuntunk és nem is volt kellőképpen laktató. Ha éppen úton voltunk, akkor megelégedtünk a pékségben árult különféle kalácsokkal, amiből a kedvencünk a fahéjas volt, és mellé kávét kortyolgattunk. A kalács és általában az édes péksütemények annyira általánosak, hogy sós kenyeret csak egyszer sikerült enni. Megörültünk a sajtos pékárúnak, de arról is kiderült, hogy édes kalácsban gubbasztott egy félkörömnyi sajtdarab.

Ha kiadós reggelire vágytunk, gyakran ettünk tapsilog-ot, ami fokhagymában sült rizs, tükörtojás és ragu.

A búvár és snorkeltúrák alkalmával nagyon jól tartottak bennünket, kifogástalan ételeket ettünk és mindenki megtalálhatta a számítását. Jellemzően volt sült vagy grillezett sertésszelet, tintahal karikák rántva, sült hal, hatalmas adag saláta és még nagyobb adag rizs, desszertnek banán, ananász vagy dinnye.

Itt valóban nem érdemes megtagadni semmit, ami a tengerből származik és ehető. Leggyakrabban grillezett tonhalat és tintahalat ettünk, de kóstoltunk tengeri moszatot  – ami nem is volt rossz – és rája ragut is.

A legemlékezetesebb felfedezést a puffasztott malacbőr szolgáltatta. Először a buszra felszállt árusoknál láttuk. Ismeretlenül nem kapkodtunk utána, de egyre jobban foglalkoztatott a kérdés mi is lehetett az eladó kezében. Egyszer aztán sikerült kipróbálni és egyből nagy kedvencünk lett a hátralévő időben. Olyan, mint a töpörtyű bőr, csak puhább és kevésbé zsíros.

A Mekong-deltánál már képek szintjén bemutattunk egy halom trópusi gyümölcsöt. Most kettőről részletesebben szólnánk. Egyik legnagyobb kedvencünk a mangó, amelyből rengeteg fajta létezik. A savanyú és a Vietnámban látott két fajta után itt egy újhoz lehetett szerencsénk és gyakran ki is használtuk ezt. Citromsárga volt, a húsa viszont vagy édes, vagy majdnem citromízűen savanyú, mintha két külön fajta lenne. Nem tudtuk magunkat kiismerni, melyiket vesszük. Az édesnek jobban örültünk, de a másik miatt se fanyalogtunk.

Egy másik érdekes gyümölcs a guyabano, ahogy errefelé nevezik. Habár szinte minden országban más neve van. Latin-Amerikai eredetű, Délkelet-Ázsiába a spanyolok hozták be és először a Fülöp-szigetekre, tehát Ázsián belül itt termesztik a legrégebben. Az íze nehezen leírható, talán körte és ananász keverékéhez hasonlít. A húsa fehér, jól csúszik, és nagyon laktató, a „gyümölcsök szalonnájának” neveztük el. Vásárlásánál figyelni kell, mert csak 2-3 napig ideális megenni, előtte kemény és savanyú, utána pedig rohad. Első alkalommal az eladó nagyon figyelmesen kiválasztotta melyiket együk aznap, melyiket másnap.